„Az elménk és a világmindenség a színeknél találkozik.”
- Paul Klee
Képesek a színek módosítani a tudatot? Be lehet rúgni a fénytől?
Egyszer, az Északi-sarkon, egy hóvihar után arra keltem, hogy mindent hatalmas hófelhő borít. A táj párás volt, testtelen, mint a lég. Felettünk a felhők is tömörebbnek, szilárdabbnak tűntek – mint rendezetlen, fehér csúcsok, hegygerincek, kanyonok, völgyek. Megszédültem: mintha fejjel lefelé lettem volna, lábam az égbe gyökerezve, felnézve az anyagi világ felszínére. A fény képes így elvarázsolni minket. Umbriában. Új-Mexikóban. A kongói esőerdőkben. Ezek a helyek híresek a fényeikről. De egyik sem hasonlítható a Wakhan-folyosóhoz Afganisztánban.
Fekete
A szürke igásszamár neve Khayr Barakat – jelentése jóság, jólét, boldogság – azaz Áldás. A szénfeketéé pedig Shar Barakat – jelentése gonoszság, romlottság – azaz Átok. Shar harapós, egyik áldozata Khayr. Az összes szamarat megkergeti a Hindukusban. Úgy bőg, mint egy hajókürt, naponta százszor: beharangozza jöttünket minden wakhi tanyának, nomád tábornak, Afganisztán aranyló hegyeinek, az egész univerzumnak. Átkelek az egész világon. Hosszú utamon tevék, lovak, szamarak, öszvérek – nagy állatszellemek – segítenek. Shar and Khayr kemény pitok kenyeret esznek a tenyeremből. Az 5000 méteren levő Irshad-hágó közelében, Pakisztán magányos, szélfútta kapujában az első téli vihar megfagyasztja a ruháimat a sátorban. Kint Shar and Khayr áll a fehér éjszakában, alig látszanak a hótól, széllökések taszigálják őket. Kimászok a viharba. Próbálom betakarni őket a szélben vadul csapdosó ponyvával. Shar szemei mint két luk a világmindenség anyagában: feketébbnél is feketébbek, elnyelnek minden fényt, nem fednek fel semmit sem.
"Nem láttam még vadat, mely szánná magát.
A madár fagyottan zuhan le az ágról,
de sosem gondolt rá, hogy sajnálja magát."
A haldokló Lawrence írta ezt.
Shar Barakat (left); Khayr Barakat (right).
Paul Salopek
Zöld
Az öreg szemei borostányzölden világítanak. A letűnt Tethys-óceán csilloghatott így.
Hasonló íriszek bárhonnan érkezhettek a Wakhanba. Bár manapság kevesen látogatják, Afganisztán legtávolabbi sarka évezredekig az utazók központja volt: ajtó, mely a hideg magaslatban a nyugat-kínai városállamok oázisaiból Badakszán buja gránátligeteire nyílik. Állítólag már Nagy Sándor hadvezérei is itt vegyültek a helyi genetikával 2300 évvel ezelőtt. (A tádzsikoké Roxanne, a hódító felesége.) Kadzsula Kadfiszesz, a nagy kusán uralkodó az első században meghódította a Wakhant, kőerődöket hagyva maga után, melyek romjai ma is láthatóak. A buddhista zarándok Xuangzan 644-ben járt erre, s állította, hogy a Zorkul tóban sárkányokat látott fürödni. Marco Polo nagy csodálója volt a területen fellelhető balasrubinnak. Itt, a Wakhan kietlen területén találkozott a két kém és rivális felfedező, Yanov ezredes és Younghusband kapitány 1891-ben. Őzet ettek, vodkát ittak, és felváltva éltették franciául Viktória királynőt és az orosz cárt. (A két ország már a háború felé tartott.)
Villagers head to a reforestation project.
Paul Salopek
A Wakhan ma egy régi, kitaposott, békés, fényárban úszó Afganisztán, melyet 6000 méter magas hegyvonulatok védenek a tálibok atrocitásaitól.
Az itt élő iszmáilita síiták nem Kalasnyikovot vesznek a vállukra reggelente, hanem ásókat az öntözőcsatornák javításához. A férfiak nem házilag összetákolt taposóaknákat ásnak el, hanem csapdákat a ritka hópárduc műholdas megfigyeléséhez. A nők nem a purdah miatt takarják el magukat, hanem a kenyérsütő kemence füstje elől.
Az aggastyánt Khalifa Beg Alinak hívják. Ouzedben él, egy kőfallal körülvett kis faluban. Csodálkozva szemléli, ahogy a sziklás Wakhan bezöldül az erdőtelepítésektől és a klímaváltozástól. Leszólja a "mai fiatalokat", akik bolti ételeket esznek, és panaszkodnak a kétkezi munka nehézsége miatt.
"A világ egyre fiatalabb", mondja Ali, nevetve. "Az emberek meg egyre öregebbek".
Sárga
A Wakhan magaslati legelői fájdalmasan sárgállanak az őszben.
Barnássárga, pantone, arany, narancssárga, kanárisárga. A tikkadó füvek és kókadó gyopárok lángoló vászna alatt mély, párhuzamos vájatok futnak a sárban: a 37 évvel ezelőtt erre masírozó szovjet tankok nyomai.
Villagers head to a reforestation project.
Paul Salopek
A Wakhan ma egy régi, kitaposott, békés, fényárban úszó Afganisztán, melyet 6000 méter magas hegyvonulatok védenek a tálibok atrocitásaitól.
Az itt élő iszmáilita síiták nem Kalasnyikovot vesznek a vállukra reggelente, hanem ásókat az öntözőcsatornák javításához. A férfiak nem házilag összetákolt taposóaknákat ásnak el, hanem csapdákat a ritka hópárduc műholdas megfigyeléséhez. A nők nem a purdah miatt takarják el magukat, hanem a kenyérsütő kemence füstje elől.
Az aggastyánt Khalifa Beg Alinak hívják. Ouzedben él, egy kőfallal körülvett kis faluban. Csodálkozva szemléli, ahogy a sziklás Wakhan bezöldül az erdőtelepítésektől és a klímaváltozástól. Leszólja a "mai fiatalokat", akik bolti ételeket esznek, és panaszkodnak a kétkezi munka nehézsége miatt.
"A világ egyre fiatalabb", mondja Ali, nevetve. "Az emberek meg egyre öregebbek".
Sárga
A Wakhan magaslati legelői fájdalmasan sárgállanak az őszben.
Barnássárga, pantone, arany, narancssárga, kanárisárga. A tikkadó füvek és kókadó gyopárok lángoló vászna alatt mély, párhuzamos vájatok futnak a sárban: a 37 évvel ezelőtt erre masírozó szovjet tankok nyomai.
Golden afternoons in the Wakhan.
Paul Salopek
A sárga a változás, átmenet, a lassítás színe. Nem csak az évszakoké.
A wakhi pásztor csontos keze sötét, hamusárgás az ópiumtól, ahogy mosolyogva masszírozza fagyos lábamat egy jurtában a birkatábor mellett. Badakszánból jön az áru. A helyi pásztorok elveszítik az állataikat, a földjeiket a drog miatt. A kirgiz nomádok még a csecsemők arcába is ópiumfüstöt fújtak. Segít elviselni a hideget és az éhséget a hosszú wakhani téli éjszakákon. Az igazi függők azonban nem a fizikai nehézségek ellen keresnek szíverősítőt. Ők az ópium aranyló, illanó pillanatát keresik.
Vörös
White: up to Irshad Pass.
Paul Salopek
"Láttam olyan naplementét Querétaróban, mely szinte a bengáli rózsa színét idézte", írja Borges.
Az Irshad-hágó felé vezető magaslati úton, a jakok patái által kitaposott ösvényen csak a sziklák felszínén felbukkanó piros foltokat bámulom.
Eszembe jut egy hasonló vörös villanás 16 évvel ezelőttről. Kabul mellett, egy Rabat nevű faluban történt a Shomali síkságon. Szolangi katonák nyomultak a tálibok állomásai felé. Az egyik katona épp egy házat készült kifosztani, amikor a küszöb alá helyezett taposóaknára lépett. Mindkét lábát elvesztette a vérvörös robbanásban. Segítettünk visszavinni egy szakaszon, de nem hiszem, hogy túlélte. Sok szolangi katona kézenfogva indult a csatába, mint az égő épületből kiugró emberek.
A kerek, piros göbök a wakhi ösvényeken vad rebarbarák. A nagy, ernyőszerű levelek közelről úgy csillognak, mint a réz.
Fehérarany
Néha még most is át-átcsorognak az emberek a vad hegyeken Afganisztánból Észak-Pakisztánba.
Zömében wakhi és kirgiz pásztorok. Figyelmen kívül hagyva az országhatárokat, átkelnek az olyan hágókon, mint az Irshad, hogy a világ legkövérebb jakjait rizsre, ruhára, napelemre, vagy akár kisebb motorkerékpárokra cseréljék - mindezt a teherszállító jakok hátára erősítve.
Fotós útitársammal, Matthieu Paley-vel felkapaszkodunk az Irshad-hágóra. Fehérarany fénnyel fogad minket a csúcs. Vékony, fémes árnyalat, törékeny, mégis kemény. Selyemként omlik a bőrömre. Ahogy belélegzem ezt a tiszta fényt, pengeként vág a szívembe.
White: up to Irshad Pass.
Paul Salopek
"Láttam olyan naplementét Querétaróban, mely szinte a bengáli rózsa színét idézte", írja Borges.
Az Irshad-hágó felé vezető magaslati úton, a jakok patái által kitaposott ösvényen csak a sziklák felszínén felbukkanó piros foltokat bámulom.
Eszembe jut egy hasonló vörös villanás 16 évvel ezelőttről. Kabul mellett, egy Rabat nevű faluban történt a Shomali síkságon. Szolangi katonák nyomultak a tálibok állomásai felé. Az egyik katona épp egy házat készült kifosztani, amikor a küszöb alá helyezett taposóaknára lépett. Mindkét lábát elvesztette a vérvörös robbanásban. Segítettünk visszavinni egy szakaszon, de nem hiszem, hogy túlélte. Sok szolangi katona kézenfogva indult a csatába, mint az égő épületből kiugró emberek.
A kerek, piros göbök a wakhi ösvényeken vad rebarbarák. A nagy, ernyőszerű levelek közelről úgy csillognak, mint a réz.
Fehérarany
Néha még most is át-átcsorognak az emberek a vad hegyeken Afganisztánból Észak-Pakisztánba.
Zömében wakhi és kirgiz pásztorok. Figyelmen kívül hagyva az országhatárokat, átkelnek az olyan hágókon, mint az Irshad, hogy a világ legkövérebb jakjait rizsre, ruhára, napelemre, vagy akár kisebb motorkerékpárokra cseréljék - mindezt a teherszállító jakok hátára erősítve.
Fotós útitársammal, Matthieu Paley-vel felkapaszkodunk az Irshad-hágóra. Fehérarany fénnyel fogad minket a csúcs. Vékony, fémes árnyalat, törékeny, mégis kemény. Selyemként omlik a bőrömre. Ahogy belélegzem ezt a tiszta fényt, pengeként vág a szívembe.
Irshad Pass—the electrum frontier between Afghanistan and Pakistan.
Paul Salopek
Vannak tájak, melyeknél úgy érzed, egész életedben oda tartottál - de csak akkor nyilall beléd ez a felismerés, amikor már elhagytad őket. A Wakhan-folyosó ilyen hely. A fény országa.
Ahogy leérünk a pakisztáni alaptáborba, várni fognak a biztonságiak. Valami probléma lesz a papírokkal. Megkérnek – több tisztelettel, mint ami a saját országomba kétes papírokkal érkező pakisztáninak valaha is megadatik –, hogy hagyjam el Pakisztánt, és térjek vissza a fővároson, Iszlámábádon keresztül. Ezt meg is teszem, Abu-Dzabiba repülök és vissza. Ez az első nemzetközi repülőutam öt éve, amióta a világot járom. A forró arab városba sínadrágban és téli dzsekiben érkezem. Utóbbi még sáros a Hindukus havas hágóján való átkeléstől. És ahogy beállok a krétafehér ellenőrző fülkébe, eszembe jut majd az az ezüst-arany ég, melyen átkeltem az Irshad tetején. Olyan fény ez, melyen át új földre érkezel.
