“Szultán elment Umbrausháért, a tevéért. Csodálatos állat volt, egy ománi telivér.”
- Sir Wilfred Thesiger, Arab Homok
A mi tevéink, Seema és Fares, nem híres ománi telivérek.
Egyszerű igás állatok Szudánból. Ők a tevevilág trabantjai. Mégis, mint sok régi járgány, ragaszodást váltanak ki az emberből. És mint a mi korunkbeli férfiak, néha egész délután polírozgatjuk őket az udvaron.
Ettől aztán előjönnek a személyiségjegyeik.
Fares a rangidős a maga öt évével. Awad Omran tevehajcsárunk szerint “elnehezedett lábai” vannak. Ez tulajdonképpen átkozott lustaságot takar. Vödörnyi vizet borítunk zsíros púpjára. Megmossuk koszos, ragacsos szőrét. Ekkor nyilvánvaló élvezettel lehunyja mind a hat szemhéját (a pislogóhártya védi meg a homoktól). Kezünk alatt boldogan igazgatja a vállát. Pofátlanul nyáladzik.
A hároméves Seemámak tipikus tinédzser problémái vannak: nem tűri az utasítást. Gyakran gyerekes trükkökhöz folyamodik. (Például bekapja az egész fejedet, ha nem figyelsz.) Úgy reagál a fürdővízre, mint sok kisgyerek: mintha savba, méregbe, vagy forró olajba akarnád mártani. Agallal, az arabok fején viselt kendőrögzítő zsinórral kötjük meg. A térdére tápászkodik. Dinoszauruszként bőgve próbál odébbtántorogni. Végülis érthető. Vizesen Seema összemegy. Úgy néz ki, mint egy ázott csivava.
Utánaeredünk, kezeket lóbálva, két nyelven átkozódva. Aztán észreveszem, hogy csak én nevetek, úgyhogy befogom inkább a lepénylesőmet.
