A barlangok, melyek mellett elhaladunk, szénfeketék a tűztől, mint a kajallal megrajzolt szemek. Némelyikben modern trogloditák laknak – hontalan beduin barlanglakók. (“Nem vészes. Legalább nem fizetünk adót!”)
Egy nagy, száraz, kígyózó völgyszegélyen rugaszkodunk vissza a fullasztó Jordán-völgy medencébe. Fel-felbukkanó, kétezer évvel ezelőtti tömjénkereskedők sarui által kitaposott utakon járunk. Lefelé a vízkék borókák mellett. El a törékeny, szürke akácok mellett. Túl minden tónus árnyalatán és fokozatán, amíg el nem fogynak a színek. Naplementekor visszatérünk a sivatag dűnemezőire, sárga fényáradatban gyalogolva. Tengerszinten vagyunk, kilencszáz méterrel a Nagy-Hasadékvölgy csúcsának szintje alatt.
Stale bread: camel fodder in the parched Jordan Valley.
Paul Salopek
A bedul pásztorok táborában alszunk. Félnomád népek, akik jutazsákokból száraz kenyérrel etetik a tevéket (idén nem nőtt fű errefelé.) Napégette kezemmel megsimogatom az állatok furcsa, háromszög keresztmetszetű, hihetelenül rugalmas és erős nyakát. A tevék elmélyülten lépkednek, mint a szótlanságot fogadott szerzetesek.
Crossing the dunes one shadow length at a time.
Paul Salopek
Másnap reggel két kis hegyi szamarunk lába mélyre süpped a bronzszínű homokban. Nyolc kilométer után megpillantjuk a paradicsomszedők táborait; szíriaiak, háborús menekültek. Elpusztultak a városaik. Egy nő lép ki az egyik sátorból, és felénk integet. Magához int. Bent egy függöny mögé bújik. Felveszi a legszebb ruháját: rózsaszín, csillogó csíkokkal. Áldott állapotban van. Bámulatosan szép nő. Kakukkfüves teát melegít nekünk.
Tizenkét kilométerre északra, a Feynan-völgy sziklás vadonjában kikötjük a szamarakat, és a meredek lejtőn felmászunk egy régészeti szempontból jelentős helyre. 11700 éves. Valamiféle templom. Kiemelt hely, szinte páratlan a világon. Még a vadászó, szabad vándorok építették, akik hasonlóak voltak az Afrikából kivándorló első emberekhez: nem a városlakók, nem a kőfaragók. Csendes, korai évszázadok voltak ezek a neolit kor csúcsán. A mezőgazdaság születése előtt. A szervezett vallás legelső szikrája előtt. Az emberi történelem nagy részének kezdete előtt – a nomádok kora.
Átnézünk a Jordán-völgy felett. Nem messze, okkersárga sziklákon még több rom látszik. Kőfalak. Malmok. Grafitként csillogó sötét salakdombok. Ezek talán a világ első olvasztókohói, legalább 6000 évesek. A bánya bejárata mint egy búvóakna. A római időkben a sivatag egét tucatnyi kovácsműhely, erdőnyi elégetett szén feketítette be. Ezrével haltak meg a keresztény rabszolgák a bányában. Egy ősi gulág. Mondhatnánk, hogy a Feynan-völgy a világ első ipari forradalmának helyszíne. Véletlenül, talán egy vadász tábortüzénél fedezték fel a réz olvadáspontját. Ez a hőmérséklet megváltoztatta a világot. Ezt a számot minden kisiskolásnak tudnia kellene. A négy számjegyből réz domborművet kellene csinálni. Az emberi tudat születésének határán állunk. A Feynan-völgy választóvonal a mai és az elfelejtett tudás között.
Indián tüzet rakunk. Teát forralunk. A lángokat bámuljuk.
Hiányzik a két tevém, akiktől el kellett búcsúznom a Hidzsáz sivatag szélén. Nem találkozok már nomádokkal. Sokáig nem. Egészen a messzi Közép-Ázsia füves pusztaságáig.
